Szavalóversenyre - Vers, próza mindenkinek

Kovács Barbara versei

 

 

A csacsi

Kéne egy csacsi. Egy olyan igazi.
Azt hiszem vele tudnék jól játszani!

Mufurcnak hívnám, adnék neki enni,
és úgy szeretném, mint ahogyan senki.

Apa kinevetett, és vett egy videót.
Jobb lett volna csacsi, az nem fogyaszt áramot!

- Új kocsira gyűjtünk, érted, új kocsira! -
Nyafogtam, hogy: - Jó, de miért nem csacsira? -

- Jaj fiam, hagyjál már ilyen butasággal,
mihez is kezdenénk e makacs jószággal?

Hol szaladgálna, és mivel etetnéd,
és hol aludna, az ágyadba vinnéd? -

Kimértem, a szobámba épp befér egy csacsi,
csak az ágyamat kéne kicsit arrébb tolni.

És igen, aludni bevinném az ágyba,
nem is kéne más, csak tán még egy párna!

Anyu azt mondta: - Ne légy ilyen buti!
Lakásba nem való egy igazi csacsi! -

Jó. De, ha megnövök, veszek egy nagy kertet,
ültetek majd kórót, vetek bele füvet,
és nem veszek videót, és nem veszek új kocsit,
lesz sok pénzem, s végre:
vehetek egy CSACSIT!



MA ROSSZ LESZEK
(iskolás változat)


Ma rossz leszek. Elhatároztam.
Senkinek nem köszönök!

Az osztályban verekedni fogok ,
Egy vonalzót talán még össze is török.

Könyvem, füzetem, elő nem veszem,
Ceruzám, tollam, a padról földre verem.

Padtársam füzetét összefirkálom,
Úgy fog majd kinézni, amint egy rémálom!

Búgni fogok óra alatt, izegni-mozogni,
És hangosan fogok jó sokat csuklani.

Írás óra alatt mindig felállok,
Mindenbe úgy is belekiabálok!

Szünetben száguldozok a folyosón föl-le,
Papírzsepit tépkedek, és leszórom a földre.

A kukát feldöntöm, a szemétben turkálok,
lehet, hogy ezért majd sarokban állok,

De ma akkor is rossz leszek, olyan rossz, mint soha,
Fog majd csodálkozni az egész iskola!

Árulkodni fogok, és bőgni, nyafogni,
Hisztizni is… csak tudnám, hogy kell azt csinálni…

A krétákat apró darabokra töröm,
Ráfogom a Katira, ez lesz csak nagy öröm!

Eldugom a szivacsot! Lehet, majd keresni!
Hogy fog mérgelődni a tanító néni!

Énekórán eszegetem majd az uzsonnámat,
A kottaírás, szolmizálás, igazán várhat!

A táblához nem fogok azért sem kimenni,
Hiába hív majd a tanító néni!

Elviszem a plüss-macimat, mellém ültetem,
Vagy ez nem rosszaság? Nem tudom… töröm a fejem…

Még sosem voltam rossz. Ezért észre sem vesznek!
De jó annak a sok, nagyon rossz gyereknek!

A tanítók folyton beszélgetnek velük,
Lefoglalják őket, hogy ne legyen idejük

A rosszalkodásra, meg semmi másra…
Csak a figyelésre és a tanulásra…

Az a szörnyű Karesz, dicséretet kap,
Ha semmi jót nem csinál, csak egyszer szót fogad!

Én mindig jó vagyok. Ma azért is rossz leszek!
Szeressenek engem is úgy, mint egy rossz gyereket!


Ma rossz leszek
(ovis változat)

Ma rossz leszek. Elhatároztam.
Senkinek nem köszönök.
Az oviban verekedni fogok,
meg egy tányért összetörök.
Zsuzsi haját meghúzom,
Laci rajzára odafirkálok,
a várat feldöntöm,
lehet, hogy ezért majd sarokban állok,
de ma akkor is rossz leszek,
olyan rossz, mint soha,
fog majd csodálkozni az egész óvóda!
Foglalkozás alatt mindig felállok,
mindenbe úgyis belekiabálok,
az ebédet nem fogom azért se megenni,
hiába bíztat majd az óvónéni.
Még az is lehet, hogy kiöntöm a vizet...
a mosdóban folyton pacsálok,
kinyújtom a nyelvem a Zolira,
alvás helyett az ágyon ugrálok

Még sosem voltam rossz,
ezért észre se vesznek,
de jó annak a sok
nagyon rossz gyereknek!

Az óvónéni egész nap beszélget velük,
lefoglalja őket, hogy ne legyen idejük
a rosszalkodásra, meg semmi másra.
Velük mindig, mindig beszélgetnek,
meg feladatot kapnak, hogy ügyesek legyenek!
Az a szörnyű Karesz dícséretet kap,
ha nem csinál semmi jót, csak egyszer szót fogad...

Én mindig jó vagyok.
Ma azért is rossz leszek!
Szeressenek engem is úgy,
mint egy rossz gyereket!


Borzalmas dolog

Borzalmas dolog lehet az iskola.
Be kell majd ülni egy kényelmetlen padba,
egész nap ülni kell, csöndben figyelni,
nem tudom, hogy fogom én ezt majd kibírni?

Jutka azt mondta, ott nem szabad beszélni,
csak akkor, ha kérdez a tanító néni.
Akkor viszont fel kell állni, a táblához kimenni,
de minek? Tudok én ülve is beszélni!

Úgy hallottam, Dani mondta, én ezt nem láttam,
száz könyvet kell vinnem az iskolatáskámban,
meg még füzetet is, legalább huszat,
az egész táskát inkább vinné el a huzat!

Szomszéd Laci ijesztgetett: - Majd fekete pontot kapsz! -
Na és, majd rajzolok belőle bogarat!
A fekete pont lesz a bogárnak a hasa,
hat kis vonal a lába, és büszkén viszem haza!

Néha azt gondolom, az iskolában talán
lesz valami jó is, mondjuk néhanapján,
például az, hogy tanulunk betűket,
és majd én olvasom a kedvenc meséimet.

De egy jót az iskoláról már most is lehet tudni:
soha többé nem kell majd délután aludni!
És igaz, hogy nagyon jó volt az óvóda,
emiatt mégis csak jobb lesz az iskola!



Hova növök?

Apa nyakában már nagyon sokszor ültem.
De, hogy növök a fejére...? azt sehogyan sem értem!

Nagypapa kérdi: - Hová nősz, te gyerek? -
Én ilyenkor soha, semmit nem felelek.

Láttam már borostyánt, ránőtt egy nagy fára,
meg nagyapáéknál a kis ház falára.

Anya is mondta, a fejére növök,
ez hogy lehet, ha csak apa nyakában ülök!

És hogy fogok ránőni? Gyökereim lesznek?
És lesznek még rajtam szép, nagy, zöld levelek?

A szomszéd néni mondta anyának: -Látod?
A fiam már a fejemre nőtt, mint nemsoká' nálatok!

Néztem a fejét. Nem nőtt rajta senki.
Hogy ezek a felnőttek mit nem találnak ki!

De, ha nagyapa legközelebb kérdi,
azt mondom majd, mint a szomszéd néni.

Ha megint azt hallom: - Hová nősz, te kölyök? -
Bátran felelem, zavarba nem jövök:
- Vagy anyának, vagy apának a fejére növök! -



Az én bátyám

Van egy bátyám, mindig enne,
ha a világ sajtból lenne, mind befalná egy ebédre.

Almából hatot bekap,
a narancsból alig marad,
két nagy banán csak egy falat.

Zsíroskenyér, hús és krumpli,
saláta, vagy mákos nudli,
a csokimat is el kell dugni!

Anya nevet: - Hova fér
beléd ilyen sok kenyér?
A pocakod majd földig ér! -

Apa morog: - Megeszed,
mindet, amit keresek,
mégse jön meg az eszed! -

Mert csak enne egész nap,
a lecke meg elmarad,
egyest is hoz minden nap.

Támadt egy jó ötletem,
a megoldást meglelem,
töri, földrajz, környezet,
s a bátyám összes matekja
finomságból álljon eztán,
akkor talán bevágja, és
nagy sem lesz a pocakja!


Elfoglalt vagyok
(ovis vers)

Mostanában nagyon elfoglalt vagyok,
már úszni is járok, úgy, mint a nagyok,
és tornára is muszáj mindig elmenni.
- Javítja a tartást! - mondja Éva néni.
De, hogy németre minek kell járnom,
azt nem tudom. Csak azt, hogy nagyon útálom.
És újabban nincs időm játszani se itthon,
mert anyával a német mondókákat mondom.
Nagymama dicsekszik, művelt gyerek leszek,
ő olvasni tanít, hogy okosabb legyek,
és apa azt akarja, hogy majd jól számoljak,
ezért mindent meg kell számolnom minden nap!

- Hagyjátok játszani! - szól nagypapa bátran,
- Mit fog csinálni, majd az iskolában? -



Mamagáj

Nagypapa egy papaggájjal lepett meg engem,
tudja jól, a papagájt nagyon szeretem.
Bóbitája csodaszép,sárga-zöld a tolla,
sötétkékben, aranyban színt játszik a farka.

Mi legyen a neve, törtem a fejemet,
kigondoltam neki szebbnél szebb neveket.
Egyszer csak megszólalt, zengett a kalitka,
- Gyuri vagyok! - mondta, - Gyurika, Gyurika! -

Félév múlva szülinapra új madarat kaptam,
hogy ne unatkozzanak, Gyuri mellé raktam.
Közös kalitkában békén éldegéltek,
fütyültek, daloltak, egész nap beszéltek.

Az új papagájnak Robi a neve,
aranylón csillog két pici szeme.
Robika, Gyurika, zengett a kalitka,
ée egy napon a fészekben volt három tojáska.

Gyuri ült a tojásokon, Robi őrködött,
kiderült a különbség a két madár között.
Robi a fiú, ő a papagáj,
Gyuri pedig a mama, mama-papa-gáj!

Mert köztudott, hogy a fiúkból lesznek a papák,
a lányokból, ha felnőnek, lesznek a mamák.
Nem tudtam, hogy a madaram fiú-e, vagy lány,
Gyurikáról, mire felnőtt, kiderült, hogy lány!
Robi a fiú, tehát papagáj, Gyuri pedig a leány,
tehát mamagáj!


A ló

Van egy ló.
Bolyongó.
Ez a neve, ismerem.
Ő is ismer engem,
megszaglászta a kezem.

Ültem rajta egyszer.
Jó volt.
Ló volt,
min akkor közlekedtem.

Szép barna szeme van,
csodálkozva nézett,
simogattam a nyakát,
amíg legelészett.

Aztán vitt.
És mentünk.
Kibomlott a hajam,
és nagyokat nevettünk,
nevetett ő is,
boldog volt, hogy vihet
tócsákon át le a partra.
Sokan néztek minket.

Aztán ügettünk.
Repültünk, azt hiszem.
Sokszor álmodtram,
hogy lovagolni milyen,
hát ilyen:
Szálltunk a fák fölött,
átrepültük a Dunát.
Kár, hogy lejárt a félóra,
mentem volna még tovább
a lóval.
Bolyongóval.

Úgy szeretem!
És ő is szeret, hiszen
megszaglászta a kezem,
és megnézte magának a szemem.

S a fülembe súgta csendesen:
mindig vinne engem.
Csak engem.



A tigris

Csíkos a bundám, kicsit kopott,
én mégis csuda szép, nagyon szép vagyok.
Nem vagyok én csacska, túl nagyra nőtt macska,
hírem az őserdőt rég bejárta.
Nem rég, azt hittem még,
nem vagyok más, csak egy kis cica,
néha nagyon félek, gyorsan körülnézek,
nem jön-e valaki a nyomomba.

Léptem puha, csendben osonok,
meg ne hallja senki, hogy merre járok,
éles a karmom, a fogaim nagyok,
tudod én a híres tigris vagyok.
Félnek is tőlem, futnak előlem,
tudják, hogy szörnyen gyors vagyok,
kimeresztem karmomat, ordítozok nagyokat,
megijesztem a gazellát, és a majmokat.

Barátom, egy úr, az üregi nyúl,
ő mondta: jobb félni, mint megijedni,
sosem lehet tudni, jobb óvatosnak lenni,
hátha nem tudja mindenki, hogy tigris vagyok!
Ezért úgy csinálok, hogy nagyot kiáltok,
ők féljenek tőlem, hogy én ne féljek,
titokban járok, csendben lesek,
meg ne tudja senki, hogy én is félek!

A kályha

Nagyapánál kályha van, begyújtós kályha,
szeretem, ha nagyapa fát rak a parázsra.

Kinyitja a kályhaajtót, belül, mintha élne,
sok - sok kis lángocska, mintha engem nézne.

Odakuporodok a kályha ajtajához,
fújom a tüzet, míg nagyapa fát hoz.

Sustorog a sok fa, úgy, mintha mesélne,
pattognak a szikrák, mintha mindegyikük élne.

Nálunk otthon nem lehet az élő tüzet nézni,
radiátor van mindenhol, az nem is tud mesélni.

Nem ölel körül a kiáradó meleg,
míg csendben kuporogva a tűzre figyelek.

Nem pislog, nem izzik gyönyörű varázzsal,
nem lehet játszani a durrogó parázzsal.

Csak áll a szobában fehéren és némán,
mint egy idegen, úgy bámulva énrám.

Mindig egyforma, nem forró, nem hideg,
ezért szeretem jobban az élő kályha-tüzet!



Újabb, még nem nagyon ismert versek versenyekre:

Kutyakaland

Tegnap, hogy az utcán hazafelé mentem,
nem tudtam, a szembejövők, mért bámulnak engem!
Léptem szaporáztam, néha meg-megálltam,
a rámtekintők mosolyát igencsak furcsálltam.

Hónom alatt gördeszkámmal egyre csak ballagtam,
magamon lopva végig nézve: mi furcsa van rajtam?
A cipőm bekötve, dzsekim félig nyitva,
sálam itt-ott kilóg, ez tán csak nem furcsa?

Aztán hátranéztem... gyökeret vert lábam:
egy falkányi kutya ballagott utánam!
A zsebem kilyukadt, s az uzsonna-pogácsa
apró morzsái szóródtak az útra!

A kutyák lelkesen nyalták a sok morzsát,
farkukat csóválva várták a folytatást.
Zsebem azonnal ki is fordítottam,
a maradék pogácsát mind eléjük szórtam.

Hálásan szuszogva falták az étkem,
a sok ember mosolyát végre megértettem.
Kutyáktól övezve értem akkor haza,
s a sok kutya mind, bejött az udvarra!

Hiába kértem őket: - Menjetek haza!
ajtónk elé, szépen, sorban, lehasalt a falka.
Otthonosan nyújtózkodtak, ásítottak, vakaróztak,
tapodtat sem mozdultak, még reggel is ott voltak.

Másnap mikor ajtónkon álmosan kiléptem,
legalább háromnak a farkára ráléptem,
Hirtelen nem értettem, miben botladozom,
ja persze, a falka, ott várt az udvaron.

A sok kutyaláb között csaknem hasra estem,
csetlettem-botlottam, körben ténferegtem.
Orrukkal kedvesen itt-ott megbökdöstek,
láthatóan nagyon örültek jöttömnek.

A házba, gyorsan, vissza-bementem,
mind a két zsebemet szaporán megtömtem.
Tettem el szalonnát, virslit, és kolbászt,
hogy elcsaljam valamivel otthonról a falkát.

Jöttek is velem, szaporán követtek,
az iskola kapunál csendesen leültek.
- Mi ez a sok kutya? Te hoztad ezeket? -
morgott a gondnok - tiltja a rendelet!
Azonnal zavard el mindegyiket haza,
nem kutyamenhely ez, hanem egy iskola! -

Szegény jószágok a zord hang hallatán
kicsit elsomfordáltak, hogy aztán délután
engem kísérjenek el újból haza,
s, az egész falka azóta is kísér ide-oda.
És mert megszerettem őket, a zsebem most is lyukas,
Hogy mindennapra jusson nékik egy-két finom falat.


Tömegszerencsétlenség

Elalvás előtt olvasni szoktam.
Néha rövidebben, általában hosszan.
Lámpám fényére éji lepkék gyűlnek,
Megbeszélést tartani fontos ügyeiknek.

- Nini, egy uborka! - véli egy ostoba,
S szívókájával orrom csiklandozza.
Azt hiszi a jámbor, orromból jóllakhat,
S a társait is hívja: - itt van egy jó falat!

Verdeső szárnyakkal pillék reám szállnak,
Nem látom a könyvet, a szememen sétálnak!
Hajamba tévednek, kiutat nem lelnek,
Zizegnek-mozognak, szörnyen ingerelnek!

Fejemet rázom, csapkodok bőszen,
Hogy a lepkehadat valahogy elűzzem.
Hessegetem őket, arcomról, hajamból,
De ekkor egy új csapat homlokomon landol.

Na, most aztán elég! – kiáltok hevesen,
S a párnámat felkapva szorgosan lengetem.
- Ostoba jószágok, menjetek haza!
Nem vagyok én néktek ízletes vacsora! –


 

vissza a címoldalra







diakszogalanta.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!